|
|
 2012. február 04.Külföldiként kapta meg a rangos díjat
2011. december 27. 12:03 Szoljon.hu
A napokban vehette át Franciaországban Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. vezérigazgatója több évtizedes munkájáért a Mezőgazdasági Érdemrend tiszti fokozatát.
A kitüntetést Jules Meline mezőgazdasági miniszter alapította 1883-ban és nagyon ritka, hogy külföldi mezőgazdász kapja azt meg.
— Michel Marchet, a Champagne-Ardennes Régió Külkereskedelmi Kamarájának elnöke régóta jó kapcsolat ápol a jászsági településekkel, aki engem terjesztett fel, mint cégvezetőt a francia Mezőgazdasági Érdemrend tiszti fokozatára. Nagy megtiszteltetés és elismerés ez — fogalmazott a kitüntetett.   2012. január 13.
Teljes cikk letölthető: INNEN   2011. december 13.
Új honlapot és jászsági kiadványt készített a JABE!
Jászsági Információs Honlap – a Jászság természeti és kulturális örökségének bemutatására
A Jászapátiak Baráti Egyesülete célja, hogy Jászapáti város, az egész Jászberényi kistérség múltját, jelenét, jövőjét figyelemmel kísérjék, fejlődéséhez segítséget nyújtsanak. A Jászság történetének, hagyományainak ápolása érdekében több helytörténeti kiadványt is megjelentettünk, működtetjük a Jászapáti Tanyamúzeumot, melyet LEADER+ pályázati forrás segítségével újítottunk fel 2007-ben.
A LEADER 2007-2013 közötti időszak LEADER programjában is sikeresen pályáztunk. A LEADER projektünk a Jászsági Információs Honlap – a Jászság természeti és kulturális örökségének bemutatására címet viseli. A természeti és kulturális örökség megőrzése célterületre a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete által meghirdetett pályázati felhívásra benyújtott támogatási kérelem célja volt egy igényes, egyedi tartalommal bíró honlap létrehozása volt, ahol a Jászság természeti és kulturális örökségei kerülhetnek bemutatásra.
Több csatornán keresztül kívánjuk elérni a Jászság iránt érdeklődő célcsoportot, ezért a honlapon megjelenő információk népszerűsítése kiadvány formájában is megjelentettük, melyet a 2012 évtől helyi, megyei, regionális és országos rendezvényeken is megjelentetünk.
.jpg)
Kérjük, hogy látogassa meg a www.jaszsag.eu oldalt és keresse egyesületünket a megjelent kiadványért.
JABE elnöksége
Köszönet a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete munkaszervezetének a projekt lebonyolításában és pénzügyi elszámolásában nyújtott segítségért.
  2011. október 17.
A Makovecz Imre által tervezett művelődési házat Szalkári Rózsa festményeivel ékesítették október 15-re. A színpadon pedig megjelentek festői tevékenységének főbb témáit megjelenítő alkotásai. A templom, a nagymalom, a gimnázium, utcarészlet, házaspár, illetve egy pesti emlékeit idéző festmény. Ezt a néhány képet szemügyre véve megsejthető volt, hogy a Jászapátin született tanár és művész mire figyelt elsősorban szűkebb pátriájában. Jellemzőnek lehet tekinteni, hogy megfestette Jászberény kőhídját is, akárcsak a Jászság számos épített objektumát.
Kortársak és tanítványok töltötték meg a nagytermet, Agárdról, Martfűről és a Jászság számos településéről érkeztek vendégek, de jelen volt Szalkári Rózsa 95 éves édesanyja is, hogy részt vegyenek a művész életmű-kiállításán.
Az ünnepség kezdetén Pócs János polgármester köszöntötte a festőt, megállapította, hogy ő egyike Jászapáti legnagyobbjainak, hiszen a lelkéből adott valamit a városnak, amikor életre hívta alkotásait. Támaszként és lelkes szervező egyéniségként volt és van jelen Jászapáti életében –fogalmazott a polgármester, majd virággal köszöntötte Szalkári Rózsát, akit Mihály Béla, a város másik jeles művésze korábban a virágok virágának nevezett.
Urbán Péterné konferálta az ünnepi műsort, először barátnője, Géczi Erika énekelt el a tiszteletére három dalt, majd a helyi Rácz Aladár zeneiskola növendékei adtak elő kvintetteket Szőke Ferenc Tanár úr vezényletével és közreműködésével. Végezetül Tálas Ernő a Svéd Királyi Operaház művésze köszöntötte énekével a művésznőt. Szalkári Rózsa festménnyel köszönte meg az őt köszöntő produkciókat.
Urbán Péterné a festészet ünnepének nevezte a napot, hiszen az életmű-kiállítással a művész ötvenedik tárlata nyílt meg.
Elsősorban virággal, de emléktárgyakkal i köszöntötték a hetvenöt éves sikeres alkotót, aki a Jászság megismeréséhez jelentékeny mértékben hozzájárult. Megragadta a jász táj jellegzetességeit, tapinthatóvá tette szépségét minden évszakban, s így a legkülönfélébb méretekben szemügyre vehettük szűkebb pátriánk jellegzetességeit.
A sok köszöntő közül kiemelkedett Macsi Sándor ajándéka, aki mezei virágokból álló csokorral köszöntötte a jeles évfordulót megélt művésznőt.
Farkas Ferenc - www.tutihir.hu     2011. július 11.Kézzel arattak a hőségben
Jászapáti határában szombaton több százan sereglettek össze, hogy felidézzék a régi aratási szokásokat. A fesztivál évről évre kedveltebb a fiatalok körében is, akik az idősekkel együtt kivették részüket a munkából. A hőségben mindenkinek jól esett a kakaspörkölt, hűsítő és módjával a pálinka is.
A Jászapátiak Baráti Egyesülete immár tizenötödik alkalommal szervezett aratónapot a város határában. Szombat reggel népi ruhába öltözött asszonyok, férfiak és gyerekek indultak útnak a Tanyamúzeumhoz, hogy ott fogadják az aratónapra érkezőket. A rendezvényt Dr. Kalmár Pálné, nyugalmazott középiskolai igazgató nyitotta meg, „Isten hozott kedves vendég!” mottóval köszöntötte a vendégeket.
Az aratási szokásokról Mihályi József, a Vándorfy János Honismereti Szakkör vezetője mesélt a fiataloknak. Felhívta az aratók figyelmét, hogy az aratáskor ne a teljesítményre törekedjenek, hanem arra, hogy a levágott búzát becsülettel tegyék rendbe. Az aratók miután elfogyasztották Szabó Dénes által kínált áfonyapálinkát, párokba rendeződtek és elindultak a közeli búzatáblába. Az aratópárokat dalokkal, nótákkal a Muskátli Népdalkör kísérte. A hagyományos kézi aratás és cséplés közben lányok, legények vízzel és tejjel kínálták meg a dolgos embereket, akik hősiesen helyt álltak a nyári hőségben. Közben a Tanyamúzeum körüli téren reggel óta zajlott a tizenharmadik kakaspörkölt főzőverseny.
- Minden évben részt veszek a rendezvényen – mondja Csőkéné Margitka néni. – Összejön a család és közösen főzünk. Az ismerősökkel nosztalgiázunk egy kicsit, előjönnek az emlékek, amikor még a téeszben arattunk. Előfordult, hogy amikor Apátin végeztünk az aratással, mentünk Mezőtúrra segíteni - meséli Margitka néni.
A szervezők néptánc műsorral, népzenei koncerttel, népdalkörök műsorával, mese előadással, íjászbemutatóval, kézműves – foglalkozásokkal, játszóházzal, borkóstolóval, lovas hintózással várták az érdeklődőket. Az aratónapon a helyieken kívül szép számmal részt vettek elszármazott jászapátiak, környékbeli településekről érkezők, valamint német vendégek, akik több évtizedes német-magyar barátság tiszteletére érkeztek a városba. A németek csoportvezetője, Ulrich Rehhahn érdeklődésünkre elmondta, hogy csodálatos a vendéglátás. Többször voltam már Jászapátin, aratónapon még most vagyok először. Igazi különlegesség számunkra a kakaspörkölt, még nem kóstoltam meg, de a zsűri tagjaként lehetőségem lesz rá. Feltűnt számomra, hogy a bográcsok körül több férfi szorgoskodik, mint nő – mondja mosolyogva Ulrich.
Új Néplap 2011.07.11. Illés Anita írása
A rendezvényen készült fényképeket megtekinthetik a KÉPGALÉRIÁBAN   2011. június 26.
  2011. június 25..jpg)
  2011. június 03.XV. Aratónap - Jászapáti
A Jászapátiak Baráti Egyesülete a 2011-es esztendőben ismét megrendezi
XV. Aratónapot, 2011. július 09-én!
(Helyszín: Jászapáti 2000 Mg. ZRt I. központja – jászszentandrási út)
A vendégek számára sok látnivalót kínálunk a hagyományos kézi aratás, cséplés bemutatásától kezdve a kézműves kiállításokon keresztül, szórakoztató műsorokig a kulturális programokon át a hagyományápolásig.
Reméljük, hogy szabadidejük engedi rendezvényünk műsorainak megtekintését.
Örömmel vennénk, ha megtisztelnének bennünket jelenlétükkel!
Jelentkezési lap – 13. Kakaspörköltfőző verseny
Jelentkezési lap 15. Aratónap kiállító és árus
Aratópárok jelentkezése lehetséges a 06-57/441-071 számon.   2011. május 30.
  2011. április 12..jpg)

  2011. április 01.
XV. Jászsági Gazdanapok Kiállítás és Vásár
2011. április 30. - május 1.
ismét megrendezésre kerül a Jászsági Gazdanapok!
Kiállítók jelentkezését várjuk!
Szeretné megmutatni termékeit, szolgáltatásait?
Akkor a Jászsági Gazdanapokon a helye!
A részvétel ingyenes!
Jelentkezés a letöltések menü pontban található jelentkezési lappal, e-mail-ben: kis.beata@jaszapatimgzrt.hu; jaszapati2000@freemail.hu címre, vagy 57/540-620-as faxszámra.
kiállítással kapcsolatos további információ Takács Józsefnél a 30/955-6647 telefonszámon.
2011-ben 15. alkalommal kerül megrendezésre a Jászsági Gazdanapok. Az idei évben is igyekszünk bővíteni a kiállítást, szem előtt tartva, hogy az üzleti találkozók, tárgyalások mellett kikapcsolódásra is lehetőséget nyújtsunk. Az elmúlt évek tapasztalatából merítve ugyancsak fontos számunkra, hogy ne csak üzleti partnereinknek, hanem családtagjaiknak, a cégcsoportunk alkalmazásában állóknak és családtagjaiknak, valamint a környező településen lakóknak is színvonalas kulturális, szabadidős programokat kínáljunk.
Április 30-án 10.00 órától tekinthető meg a kiállítás, amely hivatalos Megnyitóval kezdődik. A szakmai és társ kiállítások, bemutatók mellett a szórakozásnak is helyt adunk.
Programok szombati napon: népdalköri találkozó, kettes fogathajtó verseny, helyi és vidéki táncegyüttesek – hastánc, társastánc, showtánc – mellett, fellép Mogács Dániel a Dumaszínház művésze, Lola és Bereczki Zoltán.
Programok vasárnapi napon: XV. díjugrató lovasverseny, Rácz Aladár Zeneiskolva Fúvószenekarának felvonulása, Garagulya Gólyalábas kompánia műsora, Anyák napi köszöntő néptáncos műsorral. Sztárvendégeink: Tolvai Renáta és a Non Stop együttes.
Mindkét napon lesz:
Gép-, kertészeti kiállítás és vásár, valamint műtrágya, növényvédő szer bemutatók,
Jászsági és környékbeli vállalkozók kiállítása és vásár.
Játszóház szombaton 14-18 óráig, vasárnap 10-14 óráig. Mesterségek utcája: nemezelés, bőrdíszmű készítés, csuhé- és gyékényfonás, textilfoglalkozás, gyöngyfűzés, népi játékok.
Ételek sátra: hagyományos - népi sütemények bemutatása és kóstolása. Borkostoló.
Légvár, csúszda, trambulin, sárkányrepülés, rodeó bika, mászófal, quad, íjászat, fotókészítés STAR WARS „szereplőivel”. Veterán gépek kiállítása. Ingyenes sétakocsikázás.
A SZERVEZŐK A PROGRAMVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!  
A lap tetejére
|